Javítás, vagy újat vegyek?

Pár hasznos tanáccsal szeretnénk segíteni a döntésben.

Javítás vagy új gép vásárlása?
Napjaink trendje, hogy azt presszionálják belénk, hogy dobjunk el mindent és vegyünk újat helyette.
De vajon jó ötlet ez?
Kinek jó ez egyáltalán? Nekünk, vagy a gyártóknak?

Félrevezető tanácsok, bizonytalanság

Javítás, vagy kuka?
A kisebb értékű dolgoknál az ember könnyen rámondja, hogy eldobja és vesz másikat, hiszen gyorsan kiszámolható fejben, hogy az adott pillanatban ez a pénztárcánknak megengedhető-e, illetve mivel kis értékről van szó, a rizikó is sokkal kisebb.

A nagyobb dolgoknál, viszont tudatlanságból könnyen csapdába esik az ember, mivel nem vagyunk napi szinten képben sem az alkatrészek, sem a javítás áraival.
Az ismerősökre pedig gyakran hallgatunk, és ők bizony könnyen félre vezethetnek minket azáltal, hogy rossz tanáccsal látnak el minket.

Bizonyára mindenki kapott már olyan tanácsot az ismerőseitől, hogy “Nekem is túl drágán javították meg, inkább vettem volna újat!”, vagy hogy “Ne hívjál szerelőt, mert akkor biztos drágább lesz a javítás!”.

Na de anélkül, hogy elsőre elhinnénk ezeket, megbizonyosodtunk róla, hogy pontosan mi is történt?

Ugye, hogy nem? 🙂

Most akkor mi is az igazság?

Ha utána nézünk ezeknek, és kikérdezzük kicsit a tanácsadónkat, hamar kiderül, hogy ő is elhamarkodottan döntött, vagy ő sem bizonyosodott meg róla pontosan mennyibe kerül a javítás, vagy mennyibe kerülne az új gép.

Esetleg ismerősünk épp egy olyan szerelőt fogott ki, aki tapasztalatlan volt a javítással, és inkább bemondott egy jó nagy javítási összeget, hogy ne kelljen fáradoznia a javítással, vagy ne derüljön ki a tapasztalatlansága.

Ilyenkor szinte teljesen biztos, hogy az ismerősünk megijedve, hogy esetleg drágább a javítás, vagy hosszabb ideig gép nélkül marad, elhamarkodottan inkább gyorsan bevásárolt egy új gépet, csak hogy minél előbb megszabaduljon a problémától.

De biztos jó ez így? Ön szerint jól döntött az ismerőse?

A tények

Szerintünk NEM!

Javítás esetén jobban jövünk ki! Ha nem hiszi, olvassa végig a cikket!

Példának vehetjük a Media Markt aktuális Bosch mosogatógép kínálatát.

99 903 Ft-tól indul a kínálat, egy kifutó modellel. Az első, általunk is ajánlott készülék a listából 114 996 Ft.

Ebben még nincs benne a kiszállítás és a beszerelés, beüzemelés díja.

Bárhogy is számoljuk, a legolcsóbban egy készülékcsere kb. 135 000 Ft-ból valósulhat meg. Javítás esetén sokkal alacsonyabbak lesznek a költségek.

Természetesen lehet kapni ennél olcsóbban is más márkákat, túl nagy árkülönbségek nem tapasztalhatók, de az általunk is -mint garanciális javításokat is végző márkaszerviz- tapasztalt, rosszabb minőségből adódóan jóval nagyobb veszteségre számíthatunk hosszú távon egy ilyen olcsóbb készülékkel. És a javítás még mindig olcsóbb ebben az esetben is.

A pedig szintén nem elhanyagolható, hogy ha drágábbakat választunk, sokkal többet már nem kapunk a pénzünkért minőségben. Általában műszakilag ugyanaz marad a belseje, csak egy-két plusz funkcióért adjuk ki azt az irreálisan sokkal többet.

Minek kell Wi-Fi a mosogatógépbe például? Ki fogja elfelejteni elindítani, ha már egyszer belepakolt? Becsukott ajtóval pedig amúgy sem ajánlott szennyes edényekkel tárolni, amíg nyitva van addig meg nem indul el Wi-Fi-ről sem ugyebár. Akkor meg minek bele?

Általában 2-3 programot használunk mindennapi szinten. Kinek kell 11 program?
Ezek mind ügyes marketing fogások, csak hogy növelhető legyen az ár.

Egy tényt nem szabad figyelmen kívül hagynunk a mai új készülékek vásárlása esetén.

Javítás esetén meghosszabbítjuk a régi gépünk életét, és elhalaszthatunk egy váratlan, nagyobb kiadást.
A mostani készülékeket már nem örök életre tervezték. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy szándékosan alultervezik őket, hogy a garanciaidő végéig még kibírják valahogy (egyes márkáknál még azt is csak többszöri javítással a garanciaidő alatt), aztán lehet őket eldobni, mert vagy nincs hozzájuk alkatrész (már nem kötelezi a törvény a gyártókat a bizonyos ideig történő alkatrész ellátásra!), vagy van alkatrész, de azokat a gyártó olyan magas áron adja, hogy gazdaságilag már nem éri meg megjavítani.

A lényeg a gyártóknak, hogy mi fogyasztók folyamatosan vásároljunk az ő termékeikből, így folyamatos bevételeik legyenek. Ha évtizedekig működő készülékeket gyártanának, nem tudnának ennyit eladni, és fenntartani az egyre növekvő célszámokat az eladásban.

A gyártás során a német piaci igényeket veszik figyelembe, ami azt jelenti, hogy 3 és 5 év közti élettartamra lövik be ezeket, mivel a németek ennyi idő után akkor is lecserélik a készülékeiket, ha annak semmi baja nem volt. Ebből virul máig az outlet piac. De már nem sokáig…

Sajnos Magyarországon hozzá vagyunk szokva, hogy a régebben vásárolt készülékeink 10, vagy akár 20-30 évet is kibírtak, így elképzelhetetlennek tartjuk, hogy valami csak 3 évet bírjon!

Szomorú tény, hogy a nagy többség ilyen rövid idő alatt nem tudja összespórolni az új készülék árát, vagy még az előzőnek a részleteit fizeti amikor újra elérkezik a csere ideje.
Ha mostanában vásárolunk új készüléket, akkor akaratlanul is beszállunk ebbe az ördögi körbe, és többé nem kerülünk ki belőle, 3-5 évente sajnos bármit teszünk, újat kell majd venni.

Bizonyos márkák régebbi típusai esetén viszont van még esély elkerülni ezt azzal, hogy megjavíttatjuk a gépet!

Javítási példa

Na de nézzük akkor a fentiek ellenében a javítási példát is.

A Bosch volt a példa, maradjunk ennél a márkánál a továbbiakban is, természetesen minden elfogultság nélkül.

Sokszor kérdezik az ügyfelek milyen márkát ajánlunk manapság csere esetén, de az az igazság, hogy a jelen felhozatalból jó szívvel EGYIKET SEM!
Nincs mára olyan gyártó amelyik a fentieket megcáfolná egyelőre. Az összes gyártótól ilyen 3-5 év közé tervezett, középszerű készüléket vásárolhatunk csak, amik el is fognak romlani vagy javíthatatlanul, vagy túl drágán.

Szóval a javítás az alábbi példán keresztül valósulhat meg:

Bosch mosogatógép megálláskor E09 hibakód kiírásával figyelmeztet, hogy ő bizony már csak hideg vízzel mosogat a továbbiakban.

Ismerősünk már mondja is rá, hogy igen, nála is ezt írta a gép és 50-60 ezer Ft-ot mondott a javításra a szerelő. Ő már nem is kérte a javítást, és megrendelte az új mosogatógépet helyette. Azt már nem teszi hozzá, hogy ez neki mennyibe került a végére, de mi már feljebb olvastuk, hogy kb. 135-140 ezer Forintja bánta.

Persze jó felvágni ezzel, hogy neki most aztán új gépe van, meg azon is van garancia (pláne ha még vásárolt rá extra 2-3 évet 25-30 ezer Ft-ért, bár az apróbetűt ott sem olvasta el mert több oldal, így fogalma nincs róla, hogy az ő hibájára az majd nem fog vonatkozni ha megáll a gépe 3 évesen…)

“Meg amúgy is mit gondolt magáról az a pimasz szerelő, ennyi pénzért megjavítani valamit, hát hogy képzeli!!!”(Hozzá van szokva, hogy minden öreg szaki 2000 Ft-ot kért csak régen, csak azt felejti el, hogy eközben eltelt 20 év észrevétlenül…)

Ismerős a szitu? 🙂

Ugye, hogy igen 🙂

A számok

Nos.

A készülék fűtőbetétje adta meg magát, ami egybe van építve a keringtető szivattyúval, nem lehet külön cserélni, csak egyben. Kb. 4-5 éves korukban jelentkezik a hiba, ennyit bír ki. Ha nem a fűtés hibája miatt, akkor a szivattyú hibája miatt kell cserélni, elkerülhetetlen, nincs rá hatással a karbantartás túlzottan, inkább csak azzal késleltethető ha nem teszünk száraz, nagyobb darabos ételmaradékos edényt a gépbe, de így sem nem tudjuk megelőzni.
Egyszer emiatt meg fog állni a gép.

A javítás árajánlata a következőkből tevődik össze:

A alkatrész ára a legkedvezőbb esetben 35000 Ft (több változattal szerelték őket, a legdrágább 50000 Ft)

A csere munkadíja 11000 Ft

A kiszállás költsége 4000 Ft

A fenti díjakat, költségeket Árlistánkban is ellenőrizheti.

ÖSSZESEN: 50000 FT

A javítás 6 hónapos jótállással elvégezve, a gép pedig kapott újabb 4-5 évet.

A többi alkatrésze ritkábban megy tönkre ezeknek, tehát elvárható, hogy nem lesz újabb nagy összegű javításra szükség az elkövetkező években, vagy ha mégis, azok kis értékűek a tapasztalatok alapján, tehát még mindig jobbak vagyunk.

Megérte?

SZERINTÜNK IGEN!

Látható a fenti példából, hogy az a csúnya szerelő 11 000 Ft-ot keresett csak az 50 000 Ft-os javításon, a kiszállás költsége neki is ennyibe kerül, sajnos nem adnak ajándékba üzemanyagot, gumit, autóalkatrészt neki sem sehol. Sőt, még a vállalkozásának fenntartását is ebből kell finanszíroznia, ami szintén nem elhanyagolható tétel.
Sokan ezt nem látják emögött, érdemes ebbe is belegondolni.

Mennyit spóroltunk azzal, hogy javíttattunk?

A régi készüléket ki is kell szerelni és el kell szállítani átvevőhelyre, mert veszélyes hulladéknak minősül. Ha online rendeltünk akkor elszállítják amikor hozzák az újat, de kiszereltetni előtte akkor is nekünk kell. Ez legalább 5000 Ft.

Javítés esetén 1-2 évvel tovább működik a régi készülékünk, mintha újat vettünk volna és az a garanciaidő lejártakor, vagy 3 évesen kidobandó lenne. Ezt nem lehet számosítani, de nem elhanyagolható.

Az új készülék beszerelési, beüzemelési költsége. Nálunk jelenleg 15000 Ft kiszállással.

Az új készülék vételára, szállítási díja és a régi készülék javítás díja közti különbség. (119 995Ft – 50000 Ft) 69995 Ft

ÖSSZESEN: 89995 Ft!!!

De ha nem számoljuk a kiszerelést és a kiszállást a beüzemeléshez, akkor is 80995 FT!

Ennyit spóroltunk azzal, hogy inkább javíttattunk!
Elég tetemes összeg!

Pedig relatíve drága javításról beszéltünk!

Persze nem tudunk felvágni a szomszédasszony előtt, hogy villantsunk egy új masinát, de ezt az összeget másra is elkölthetjük helyette, amivel még meg is pukkaszthatjuk akár Őkegyelmét 🙂

A döntés Önön múlik.
Mi azt ajánljuk javíttassa meg, mert ha újat vesz, többé már nem lesz erre a mérlegelésre lehetőség. Az újat ki kell dobni 3-5 évesen majd.

És a bolygó belefullad a rengeteg szemétbe így is már…